9.Fejezet(Nem teheted ezt!)

Az egyik éjjel Félix nem tudott Aludni. Luna vele ellentétben, mélyen aludt. körülötte a kicsik is anyjukhoz bújva aludták szép, gyerekes álmukat.
 Mivel nem bírt elaludni kiment sétálni, hiba volt. A Hold ismét vörösen felizzott.
-Fogsz még farkasokat lőni?-Hangzott a jól ismert, érzelemmentes hang.
-Nem! Nem! Nem küldhetsz vissza az emberi énembe! Nem teheted!-Könnybe lábadt a szeme.
-Semmit sem változtál.... Nem volt értelme annak, hogy átváltoztattalak....
-De, volt. Érzéseim vannak, családom van.
-De nem sajnálod a tetteid! Nem sajnálod, hogy annyit öltél! Hát majd most fogsz sajnálni, ha mást nem, magadat!-Jelentette ki hideg, semmivel sem törődő hangon.
 Félix felriadt. Apja ott aludt, a helyén, hajnal volt. A birkák teljes létszámmal ott voltak. És egy farkas, Luna volt köztük. Végignézett magán. Újra ember lett. Felállt, nem törődve a hóval és a hideggel, kiszaladt Lunához. De nem az történt, amit várt volna. A farkas rávicsorgott, morgott.
-Luna.... Nem ismersz meg?! Félix vagyok! Félix!-Borult a földre a fiú, könnyei megkezdték útjukat arcán átfolyva, a hóba csöpögve. A farkas nem emlékezett rá. A farkaslét meg sem történt.... Ő aznap éjjel elaludt, és álmodott.... Álmodott.....
 Luna nem törődött a fiúval. Nem értette ugyan a cselekedetét, de nem habozott, felkapott egy bárányt és megindult vele az erdő felé. Otthagyta azt, akiért a fiú emlékezetében ölni tudott volna... Otthagyta őt.... Otthagyta azt a Félixet, aki a vadász fia sosem lehetett.... Egy farkast, ember testbe zárva....